Megérkeztek játékosaink új felszerelései (ADIDAS) és a hétvégén U8 és U11 korosztályunk már ezekben játszotta tornáját, és edzőmeccsét!!!

U8 keretünk tornán volt a partnercspatokkal közösen, ahol szépen szerepeltek..

“Tanulságos délelőtt volt!Az életkori sajátosságok visszaköszöntek a játékban, és mentalitásban egyaránt. Nagyon sok van a srácokban, ezt az első négy mérkőzésen be is bizonyították, büszke vagyok rájuk! A fejlődés megkérdőjelezhetetlen, de sokat kell dolgozni továbbra ia, hogy a céljainkat elérjük! Köszönjük a szülőknek ismét, hogy a focira áldozták a délelőttjüket!” 

– Simon Peti edző

U11 korosztályunk ismét a III. kerület TVE csapata ellen játszott edzőmérkőzést ahol nagyarányú győzelmet tudhatott magáénak!

“Egy nagyon jóiramú mérkőzésen sikerült győzedelmeskednünk szombaton a III. kerületben. A csapat tudásásn kívül a szerencse is mellénk állt, majdnem minden helyzetünket sikerült gólra váltanunk. Remek egyéni teljesítmények mellett a játékosok igazi csapatot alkotva, egymást segítve harcoltak az utolsó percig. Igazi élményfutballt láthattak a nézők. A végeredmény is magáért beszél. III. kerület TVE -Dalnoi Akadémia 1:15.”

– Roni Roberto da Silva edző

Hajrá Dalnoki, hajrá Srácok! Gratulálunk!!!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s