főoldal kapcsolat

Névadónk: Dalnoki Jenő

"Nyújtsd mindig a legtöbbet, ne elégedj meg azzal, ami vagy,
hanem törekedj azzá lenni, ami lehetnél."
(Dalnoki Jenő)

Dalnoki Jenő (1932-2006)- Akadémiánk névadója

Dalnoki Jenő az FTC örökös bajnoka. A Ferencvárosban összesen 439 mérkőzésen szerepelt s 21 gólt szerzett. A legendás szélsőhátvéd több mint három évtizedet töltött el a zöld-fehér klubnál, kétszer volt bajnokcsapat tagja, az 1962/63-as, valamint az 1964-es idényben. 1965-ben meghatározó játékosa volt a Juventust legyőző VVK győztes csapatnak. A magyar válogatottban 1952 és 1961 között 14 alkalommal szerepelt. Helsinkiben (1952-ben) aranyérmet, nyolc évvel később Rómában (1960-ban) pedig bronzérmet szerzett a magyar olimpiai labdarúgó válogatottal.

Dalnoki Jenőre játékosként a meggátolhatatlan győzni akarás, a mindent elsöprő lendület és a keménység volt jellemző. Játékospályafutását követően hű maradt klubjához s a Ferencváros kispadján további számos sikert élt meg. Összesen 397 mérkőzésen dirigálta a zöld-fehéreket, mely azóta is rekordnak számít. 1985-ben megkapta a mesteredzői kitüntetést, a klub szurkolói pedig minden idők legjobb ferencvárosi edzőjének választották. Edzőként: 1975-ben veretlenül vezette a Ferencváros csapatát a KEK döntőbe. 1975/76-ban a híres "Csikócsapattal" bajnoki cím, 1974-ben és 1976-ban pedig a Magyar Kupa megnyerése fűződik nevéhez.

Akadémiánk 2006-ban kezdte meg működését. Jenő bácsi szellemiségében...

 

főoldal kapcsolat